A 2020. december 4-i Analitikai Kémia Labor zh sikertelenégének kivizsgálása

Az Analitikai Kémia Labor. 2020. dec. 4-i számolási zh-jának sikertelenségét vizsgáló Bizottság jelentése alapján a tanszék vezetője az alábbi megállapításokat tette:

- A laborzh kérdéseinek színvonala, a feltett kérdések a korábbiakban alkalmazott gyakorlattól nem tértek el, ebben a zh-ban hosszú ideje ilyen típusú kérdések fordulnak elő.

- A zh megírására fordított idő meghatározása megfelelő körültekintéssel történt meg (doktoránsok megoldották, és ezen idő kétszeresét biztosították az előző évi gyakorlattal egyezően)

- A zh előtt konzultációt biztosítottak

 

Ezek alapján a következő döntést hozta:



"A zárthelyit érvényesnek tekintem. A pótzárthelyi megírását az első zárthelyinek megfelelő színvonalú kérdésekkel és időkiméretben kell lebonyolítani, nem értek egyet a bizottság azon javaslatával, hogy kevesebb kérdést, és ennek megfelelően rövidebb időtartamú zárthelyit kell iratni, a kevesebb kérdés inkább véletlenszerűséget vinne a számonkérésbe.

A bizottság azon megállapítása, mely szerint az eredmények elemzése azt mutatja, hogy a részpontok megadása nem befolyásolta volna számottevően az eredményességet az adatokból valóban kikövetkeztethető, ugyanakkor egyszerűbben vizsgálható az eredményesség, amennyiben a pótzárthelyiben a zh kérdéseinek megválaszolásakor effektíve biztosítjuk részpontok megszerzésének a lehetőségét a bizottsági javaslat szerint, azaz a részeredmény megadása, és lepontozása után a rendszer a helyes eredményt egyrészt rögzíti, másrészt a hallgatónak megadja, és így ezzal lehet folytatni a további részfeladatok megoldását."


 

AttachmentSize
AnalKemLabor_sikertelensegi_vizsgalat_20201213.pdf1.46 MB